A helységnév Géc eleme feltehetőleg az egykori magyar személynévből való, ez azonban a régi forrásokban a ch jel kétértelműsége miatt nem különíthető el a Gécs-Gőcs személynevektől. (más felfogás szerint a falunév alapjául szolgáló személynévben talán a Gergely becéző változatát kereshetjük). 
A Nagy- előtag a település méretére utalt, egyben megkülönböztette a szomszédos Kisgéctől, mely később beleolvadt.

A falu 1280-ban tűnt fel egy nemes nevében először, aki talán a Csák nemzetség tagja. A Géci család egyik ága a Csák nembeli Darai családdal volt rokonságban, s így lehetséges, hogy a falu Szamosdarával és Komlódtótfaluval együtt a Dunántúlról idetelepült Csák nemzetség eredetileg egységes birtoktestének volt a része, a kisnemesi családok pedig a nemzetség hajtásai. Nevét 1431-ben Geecz, 1454-ben Nagh-Gycz alakban írták. A XIV-XV. században a Csarnovodai, Csáki, Bekcs, Darai és Drágfi családoké volt. 1431-ben Darai László kapott rá új királyi adományt, 1439-ben Csarnavoday Miklós és leánya Erzsébet bírtak benne részt. 1450-ben a Csákyak zálogba adták a Perényieknek. 1476-ban a Szántai Becskiek is birtokosai és ők maradtak urai századokon át.

A XVIII. században mellettük az Ibrányi, Luby, Nozdroviczky és Péchy családok a földesurai. Szatmár vármegye első katonai leírói 1782-85 között Géc néven jegyezték föl a magas, nagyon sűrű tölgyekből álló Nagyerdőnél fekvő falucskáról: Az itt folyó (az Erge) patak nagy esőzéskor eléri a 6-8 láb magasságot is, olyankor annyira sebes, hogy sehol sem járható, egyébként többnyire száraz. A réteket gyakran 3-4 láb mély víz árasztja el, akkor az azokon átvezető utak járhatatlanná válnak, aztán lassan kiszikkadnak. A templom szilárd falu, a nemesi udvarházban is van néhány szilárd épület.

A XIX. század derekán, amikor a gróf Majláth, Luby és Péchy családok is birtokolták, Fényes Elek ekként írt róla a Geographiai szótárban: Szatmár vármegyei magyar falu 355 lakossal; határa, melyet a Szamos árvize kövérít, búzát, kétszerest, tengerit, zabot bőven terem, erdeje szép. A szabadságharc után, 1852-ben báró Haynau vette meg a kisgéci pusztát és ott kúriát, a korabeli leírások szerint emeletes kastélyt építtetett, amiből nem maradt fenn semmi - lebontották és elhordták. A faluból kapott szárnyra az ún. szatmári "Vérbíró-mítosz".

A XX. század első felében Luby Béla, a Haynau hitbizomány és Dr. Szomjas Lajos volt a legnagyobb birtokos. Szatmár vármegye monográfiájában ezt olvashatjuk Nagygécről: magyar kisközség a csengeri járásban, az Erge patak mellett, 88 házzal, 678 lakossal. Határa 2655 hold, nagyobb birtokosai Luby Béla, Haynau hitbizománya és Szomjas Lajos. Luby Béla háza derék, erős, hatalmas tetejű épület, típusa a hajdani Szatmár megyei nemesi kúriáknak. Már kb. 150 éve áll fenn. Itt van továbbá a Rózsás kocsma, Szalmás csárda és Szúnyog csárda. Határában feküldt egykor Kisgéc, mely másodlagos település volt és a XIV. században jött létre. Nagygéc az 1970-es árvízben csaknem elpusztult, újjáépítését árvízvédelmi szempontból nem engedélyezték. Ma már csak néhány lakosa van.

További helytörténeti érdekességei: Kis Ferenc 1908-ban született Nagygécen, az 1930-as években a munkás írók köréhez tartozott, barátja volt József Attilának. Nagy László a szegények költőjét "fekete költő"-nek nevezte. Várkonyi Anikó, az azóta szintén elhunyt költő 1942-ben született a faluban.

Az egész község nevezetes, de külön érdemes megnézni a református templomot. Az egytornyos, egyhajós, támpilléres szentélyű teremtemplomot román kori résablakok, kora reneszánsz szentségház, szamárhátíves sekrestyeajtó, a nyugati homlokzaton betlehemi csillagos, háromszintes, alacsony gúlasisakos torony jellemzi. A külső falon körülbelül térdmagasságban jelzés: idáig ért a víz 1970-ben. A bejárat mellett ez olvasható: "Nagygéc, faluközpont, nemzeti emlékhely. A szándékos falurombolás mementója, a megőrző és újjáépítő igyekezet jelképe."

A XIII. században a Szent Péter tiszteletére román stílusban emelt kistemplom két részből áll, a hajó még az Árpád-korból, a szentély Mátyás király korából való. A templomot a XV. század második felében késő gótikus stílusban kibővítették: a hajóját meghosszabbították és támpilléres szentéllyel kibővítették. Henszlmann Imre közölte a leírását: "A szentély egyik ablaka fölött három nyitott virágból, több bimbóból s levélből álló fűzér egy dúsabb kompozíciójú és önálló szatmári festészeti iskolára gyaníttat."
Régen kis fatornya volt, a mai homlokzat előtti tornyot 1896-ban emelték. A templom előtt emléktábla található és a templomkertben felállított táblákon a Zsoltárok könyvéből olvashatók idézetek.

A falu jelentősebb épületeinek pusztulása már jóval az 1970-es árvíz előtt megkezdődött. Az egykori Luby-kúria egyszerű XVIII. századi parasztos épület volt, hatalmas tetővel. 1945 után bontották le. A Kisgéc-pusztán állt egykori Haynau-kúria (Haynaunak, az 1848–49-es szabadságharc véreskezű tábornokának itt voltak birtokai). Az egyemeletes, oromzatos, középrizalittal ellátott késő klasszicista épületet szintén 1945 után bontották le. Följegyeztek itt egy földszintes tornácos épületet is, amely Szomjas Lajos-kúriája volt, már régen nincs nyoma.

1970. május 13-án, éjjel az áradó Szamos elöntötte a falut, ezt követően a teljes lakosságát kiköltöztették és több mint húsz évig tilos volt az építkezés, illetve a visszatérés - így a magyar-román határhoz legközelebb eső szatmári-erdőháti település megszűnt. Mindent benőttek a bokrok, fává növekedtek az akkori cserjék, csak egy-egy betonalap, rozsdásodó vaskerítés, egy-egy roskadozó gémeskút, néhány háza és használaton kívüli középkori temploma emlékeztet arra, hogy itt nem is oly rég mozgalmas élet folyt. Az egykor itt lakók közül sokan a közelben lévő Csengerben és a szomszédos Csengersimában találtak végleges otthonra, de nagyrészt szétszóródtak az országban.

Felmerült a templom lebontása és egyes elemeinek áthelyezése a Nyíregyháza-Sóstói Múzeumfaluba. Megőrzésében jelentős részt vállalt Czagány Kálmán, építész, művészettörténész, aki az "Örökségünk Őrei" ifjúsági műemlékes szervezet segítségével kísérletet tett egy emlékhely kialakítására. Azzal, hogy a lakatlan falu romos templomának szétszedését, elszállítását meggátolta, lehetőséget teremtett az egyedülálló törekvés megvalósulására. Szemben helytörténeti emlékház épült, ami egy háromosztatú, rakott sárfalas, szalmafedésű népi lakóház, a Szabolcs és Szatmár déli határain fekvő Penészlekről került ide.